Méghogy csak pasik közt mindennapos téma a szex

 

Talán már észrevettétek, hogy újabban megszaporodtak a cikkek a STOP STD! oldalán, ez pedig azért van, mert bizony nagy fába vágtuk a fejszénket. Erről szeretnénk ma kicsit mesélni nektek: hogy kik fogják a fejsze nyelét, milyen fát vágunk, és különben is, láncfűrész vagy kézibalta? Hadd fejtsük ki.

Az egész alig három éve kezdődött egy budapesti magánklinika, a Belvárosi Orvosi Centrum nemi gyógyász szakorvosainak mély rádöbbenésével, miszerint az iskolai felvilágosítások egyszerűen bénák. Egyrészt túl kevés idő van rá a suliban, másodszor meg többnyire elrettentő képeket vetítenek az előadók, amitől többet nem fog tudni az ember, de legalább elveszi a kedvét attól, hogy utánanézzen bárminek is a témában. Mindezek tetejébe jön az, hogy még kérdezni is ciki, ha körülötted ott ül az egész osztály.

Ebből a szikrából született a STOP STD! – Felelős Szex kampány és weboldal, ami korábban nem látott erejű hadjáratot indított az információhiány ellen. Nem az iskolai programokat akartuk kiváltani, annál egy fokkal merészebbek vagyunk: elindultunk fesztiválozni! VOLT, EFOTT, Balaton Sound – mind megvolt már, de ugyanúgy találkozhattunk már a Művészetek Völgyében vagy a Belvárosi Fesztiválon is. A többit már inkább nem is sorolnánk, de legközelebb például egy futóversenyt fogunk „letámadni”, oda is várunk szeretettel!

Szóval már három éve vagyunk ott fesztiválokon, az interneten, és igazából mindenhol, ahol csak megmutathatjuk magunkat. Büszkék vagyunk, hogy végre van egy hely, ahol bárki diszkréten felteheti kérdéseit a témában, ráadásul egyre többen követnek minket Facebookon, ami szerint egyre sikeresebb könyörtelen kampányunk az STD-vel szemben!

Hogy miért érdemes megkeresni a sátrunk? Halkan súgom meg, mert nem ez a fő attrakciónk, de ingyen óvszert osztunk, ami viszont még ennél is királyabb, hogy teljesen ingyen beszélhetsz profi szakorvosokkal az STD-ről vagy csak úgy a szexről általában, és tényleg bármi, de bármi kérdést feltehetsz nekik.

Ráadásul ez igazából még mindig semmi, merthogy oké, felállítunk egy sátrat, ahol megfordul egy-két ember – gondolhatnátok. A helyzet azonban az, hogy az std.hu irdatlan sebességgel halad előre, több száz kérdést kapunk tőletekcés az, hogy mostanában több a poszt, csak az első lépés egy újabb nagy projekt felé, de ez egyelőre maradjon meglepetés.

Most, hogy tudod, mire számíts, dőlj hátra kényelmesen, nyomj egyet a Tetszik gombra és élvezd, ahogy a tutibbnál tutibb tippek és sztorik a láncfűrész motorjának nyugtató berregése mellett dönti ki a fát, amire azt vésték egykoron: ciki a szexről beszélni.

Kövess minket