Fruzsi története – Kezeletlen HPV és az ex

 

16 éves kora óta rendszeresen járt a nőgyógyászához, rákszűrésre. Idén is megvizsgálták, mindent rendben találtak, a leletet 2 hét múlva kapta meg. Meglepetten látta, hogy „HPV gyanú” szerepelt benne. A nőgyógyász megnyugtatta, nem kell tennie semmit, ismételjék meg a vizsgálatot fél év múlva.


Fruzsi azonban kíváncsi lett, hallott már a humán papillóma vírusról, több barátnője is küzdött szemölcsökkel, úgy tudta azokat a HPV okozza, de hát neki semmi baja. Úgy találta, a tünetmentes vírusfertőzés igen gyakori, ha biztosabbat szeretne tudni, van lehetőség a vírus pontos kimutatására, és annak meghatározására, hogy „magas kockázatú” csoportba tartozik-e, vagyis okozhat-e méhnyak rákot. Megkérdezte háziorvosát, aki elmondta, hogy a tesztet a TB nem finanszírozza, de speciális HPV centrumokban elvégezhető, a rákszűrés után 6 héttel. Fruzsi 6 hét elteltével fel is keresett egy HPV centrumot, ahol a méhnyakról mintát vettek, és egy hét alatt megtudta, valóban HPV-je van, ráadásul 16-os, magas kockázatú! Nagyon rosszul érintette ez az eredmény, félt, hogy megbetegszik, a neten ráadásul sok rémtörténetet olvasott rákról, műtétekről, megijedt. Tomi, a barátja próbálta vigasztalni, sőt, maga is elment egy HPV-tesztre. Tanácsot is akart kérni, mert nem sok infója volt a vírusról, az internet meg tele van ellentmondásos leírásokkal. Levették a mintát, Tomi lelete negatív lett. Fruzsi ekkor még jobban kétségbe esett, hogy lehet ez, már egy éve voltak együtt, nem használtak óvszert, logikusan végiggondolva nem látta be hogyan lehetséges ez. Úgy döntöttek együtt visszamennek az orvoshoz.


Az idősebb doktornő türelmesen végighallgatta őket, majd megnyugtatta Fruzsit, hogy nincs semmi baj, a lényeg, hogy a rákszűrése rendben van. A vírust majd az immunrendszer eltünteti. Arra a kérdésre, hogy Tomi hogyan lehet negatív, arra nem lehet pontos válasz adni, elképzelhető, hogy neki is volt vírusa, de már eltűnt, vagy az is előfordulhat, hogy Fruzsi korábbi barátjától kapta el, hiszen évekig ott maradhat a méhnyakon tünetmentesen. Fruzsi és Tomi teljesen megnyugodtak, Fruzsi tudta mire számíthat, és már nem a legrosszabbra készült. Eldöntötték, amíg a vírus el nem tűnik, óvszert használnak minden esetre.


Fruzsi megemlítette a HPV problémát korábbi barátjának, Dominak. A fiúnak Fruzsi után nem volt barátnője, éppen alakult egy új kapcsolata, szöget ütött a fejébe, lehet, hogy neki is tünetmentes HPV-je van? Elment vizsgálatra, ki is mutatták a péniszéről vett mintában a HPV-t, 16-os típust. Így egyértelmű volt, hogy az új lánnyal óvszert használ majd, egyrészt nem akarta barátnőjét rögtön az elején HPV-vel megfertőzni, másrészt óvatosabb is lett, elmélyülve a szexszel elkapható lappangó betegségek világában. Fél évvel később a tesztje már negatív volt, és Domi úgy döntött, beoltatja magát HPV ellen, szerette volna a jövőben elkerülni a hasonló kellemetlenségeket.


Tanulság:


Esetünk főszereplője, a human papillóma vírus valóban sok fejtörést okoz, orvosnak, betegnek egyaránt. Az orvosok hozzáállása a „ne foglalkozzon vele”-től a „maga jó eséllyel rákot kap”-ig széles skálán mozog. Az igazság valahol a kettő között van, és az interneten hozzáférhető információk egyáltalán nem segítenek az eligazodásban. Nem érdemes fórumokon képződni, számos HPV centrumban adnak szakértők tanácsot.


Annak a nyomozó munkának, hogy ki kapta kitől nem sok értelme van, szinte sosem derül ki a hosszú lappangás, és magától gyógyulás miatt. A lényeg, nők esetében, hogy tisztában legyenek vele, mikor kell a rákszűrést ismételni. A méhnyakrákszűrés hasznos vizsgálat, megfelelő időben nyakon csípve a kezdődő elváltozások jól kezelhetők. A férfiak felelőssége elsősorban a vírus átadásában van, amennyiben tisztában vannak fertőzésükkel, óvszer használatával a vírus méhnyakra kerülése megakadályozható. Védőoltással pedig (a leggyakoribb típusokkal történő) a fertőződés meg sem történik.


A HPV-fertőzés nagyon elterjedt. Mindenki, aki nemi életet él, jó, ha megismerkedik az alap információkkal vele kapcsolatban.

Kövess minket