<12...29...3536>
Székely 2017. 06. 17. 07:12

Tisztelt Doktornő!

25 éves vagyok.2 hónapja a hátamon sebes pattanások jelentek meg,illetve vérezgetek folyamatosan( pecsételő barnás vérzés hüvelyen keresztül).Elmentem bőrgyógyászatra,ahol 6 hetes antibiotikum kúrát kaptam,picit enyhültek a gyulladt pattanások,de hegek maradtak.A nőgyógyász pedig ösztrogént szedetett velem.tulajdonképpen a vérzés is picit enyhült,illetve negatív lett a rák teszt.pár napja a lágyékomnál jelent meg duzzadt nyirokcsomó,amivel elmentem háziorvoshoz és azt mondta ha 2 hét múlva nem múlik,akkor kapok beutalót vérvételre.kicsit utána olvastam tehetetlenségemben,és a szifilisz tünetei is lehetnek ezek.nagyon félek,hogy valami nemi betegség tünetei.

A véleményére lennék kiváncsi,illetve,hogy a nemibeteg gondozóba ezzel a problémával elmehetek vérvételre vagy beutaló szükséges hozzá?

Köszönöm válaszát előre!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 06. 21. 17:52

Bőr-és nemibeteg gondozóba mehet, beutaló nélkül, az lehet, hogy időpontot kell foglalni. Mindenképpen végeztessen szifilisz szűrő vizsgálatot, az nem kerül semmibe. Ne várjon! A nőgyógyászati rész nem teljesen világos, ha a vérzés nem szűnik, néhány vizsgálatot ezért el kell végezni, de ez nem az én kompetenciám. Ha a pattanások nem múlnak, akkor egy izotretinoin hatóanyagú gyógyszert kell beállítani, amennyiben nincs elenjavallata.

Szabolcs 2017. 06. 14. 21:27

 

Kedves Réka, Február közepén volt egy egyszeri kapcsolatom. Gumióvszert helyesen használtam elejétől a végéig. Ellenőriztem, nem szakadt ki és nem sérült meg. 2 hónappal később, április végén elmentem STD szűrésre, de csak urethra STD szűrést végeztünk. Minden benne volt, Gonorrhea, Urea, Mycoplasma, stb, a szokasos hosszú lista. Mind negatív lett, de a normál baktérium tenyésztésben nagy csíraszámú Haemophilus Parainfluenzae volt. Se orális, se anális szex nem volt. Mégis becsúszott. Kaptam 1 hét napi 5oo mg Levofloxacint, aztán közvetlen utána, szünet nélkül, Augmentin Duo t 7 napig. A második nap után pöttyök jelentek meg a makkon. Pimafucort segített. 2 hét elteltével az Urológus elkészítette életem első ondótenyésztését, amiben Enterococcus Faecalis volt. Erre kaptam 12 nap Unasynt. Beszedtem. Közben az Urológus az első doboz Unasyn után húgycsőből és felülről HPV mintát vett. Negatív lett. Viszont agyon kapargatta a kefével a makkon a hámot és furcsa vörös, bevérzés szerű foltok jelentek meg, ami 3 hete ott van és csak most kezd csökkenni a mérete, de nem múlik el. 12 napja hagytam abba az antibiotikumot, ezért ma bementem és végeztettem egy szifilisz gyorstesztet, ahol ALERE DETERMINE teszttel mintát vettek és negatív lett. Hétfőn még bemegyek egy teljes szerológiai vizsgálatra, mert eddig nem volt rá pénzem, de az lenne a kérdésem, hogy még mit lehetne kivizsgáltatni, hogy kiderüljön, mitől vannak a véraláfutás szerű foltok a makkon? Nem tudom, hová forduljak, mert a bőrgyógyász semmit nem tud már mondani. Köszönöm.

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 06. 21. 17:58

Nagyon sajnálom, hogy ilyen kálváriába keveredett, pedig milyen elővigyázatos volt. Nos, az lenne a kérdésem, hogy van-e bármilyen panasza? Ha alapvetően nincs semmi, ami Önt zavarja, (a makkon lévő foltokon kívül) akkor egy kicsit ágyúval lőttek verébre az esetében. Ne végeztessen több vizsgálatot, nincs miért. A makkon lévő tünetek akár a gyógyszerektől is lehetnek, vagy a sok antibiotikum mellett elszaporodott gomba. Szerintem hagyjon abba minden gyógyszert, az érintett területet naponta 1x mossa szappannal, vízzel, azon kívül tartsa szárazon és ne kenjen rá semmit. Remélhetőleg gyorsan meggyógyul magától.

bálint 2017. 06. 13. 22:19

Tisztelt Doktornő,

A következő témában szeretném a segítségét kérni.

Semmilyen panaszom nincs viszont még is szeretnék egy teljese STD szűrésen részt venni.

Hova érdemes mennem ,illetve milyen típusú szűrésen érdemes részt vennem?

Válaszát előre is köszönöm.

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 06. 21. 18:03

Teljes STD szűrést magán úton tud kérni. Nem lenne helyes, ha én kiemelnék és reklámoznék egyet a számos rendelő közül, nézze meg a lehetőségeket az interneten. Ha Budapest környékén lakik, a Bőr-és Nemigyógyászati Klinika STD centrumban képződött kollegák, vagy az STD társaság tagjai közül valószínűleg bárki szívesen átbeszéli Önnel, milyen tesztekre van szükség, és leveszi a szükséges mintákat.

János 2017. 06. 13. 11:56

Tisztelt Doktornő!

Egészséges férfi vagyok, egy (női) partneremnél - akivel évek óta vagyok alkalmi kapcsolatban - nemrégiben HPV-45-öt diagnosztizáltak. Tudtommal férfiaknál nem létezik megbízható vizsgálat a HPV kimutatására, így a kérdésem az volna, hogy ezt a típust milyen eséllyel kaphattam el, illetve adhattam tovább más partnereimnek. Soha semmilyen tünetem nem volt.

Válaszát előre is köszönöm.

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 06. 21. 18:14

Létezik férfiak számára megbízható HPV vizsgálat, csak jól kell venni a mintát. Kideríthető, hogy Önnek van-e HPV 45 fertőzése.

Katalin 2017. 06. 13. 09:30

Kedves Doktornő!

Az emberek többsége úgy gondolja, hogy ha mindig használ óvszert, akkor azzal biztonságos a szex, nincs mitől tartani. A blog olvasása után viszont azt érzem, hogy még csókolózni sem lehet nyugodtan, felszabadultan, mert már a nyállal is el lehet kapni néhány betegséget. Kiábrándító és nehéz is elképzelni úgy a kialakuló kapcsolatokat és a felszabadult szexet, hogy mindenféle óvintézkedést kell tenni, ha nem szeretnénk összeszedni valamit...

Az a kérdésem, hogy

1. valójában milyen veszélyeket rejt egy olyan szeretkezés a nő számára, ahol az előjáték során a férfi orálisan kényezteti, de az aktus már óvszerrel történik (a férfi nyálában milyen kórokozók lehetnek, ami a nemi szerven keresztül megfertőzheti a nőt)?

2. a férfi mit tud "benyalni" a női nemi szervről az orális előjáték során, ami aztán betegséget is okozhat és tovább vihet a következő partnerére?

3. a nő mit kaphat el, ha ő is kényezteti orálisan a férfit az előjáték során óvszer nélkül?

4. úgy biztonságos a szex, ha csak kézzel történik a kényeztetés, és óvszerrel az aktus?

5. ha egészségesek akarunk maradni, a csókolózást is felejtsük el?

Válaszát előre is köszönöm szépen :)

Üdvözlettel,

Kata

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 06. 27. 17:38

Kedves Kata!

A kérdése számomra kicsit elméleti, sőt filozófiai, és nem gyakorlati jellegű, ezért is gondolkodtam sokáig a válaszon. Nem hiszem, hogy a kórokozók hosszas listája kelle, hogy a válaszom legyen. Ugyanis akármilyen kiábrándítóan hangzik, aki nemi életet él, az rizikót vállal. Ezt a rizikót nullára csökkenteni nem lehet, legkisebb a kölcsönösen monogám kapcsolatban, és a korábbi partnerek számának, rizikós viselkedés gyakoriságának növekedésével arányosan nő. De itt nem csak az STD-ről érdemes beszélni, hiszen fertőző betegségek sora kapható el pl csókolózással, az összes felsőlégúti pédául. Mégsem szoktunk azon szorongani a randevú előtt, hogy nehogy infuenzásak legyünk, vagy mononucleosist kapjunk, pedig utóbbi angol neve "kissing disease" egyértelműen jelzi a terjedési módját. Semmiképp ne felejtsük el a csókolózást, és a felszabadult együttlétet se, amit érdemes megtenni, az egy STD vizsgálat az óvszer nélküli együttlét előtt. Későbbiekben amennyiben valamilyen tünet-panasz kialakul, időben megfelelő szakemberhez kell fordulni, esetleg gyermekvállalásnál ismét megnézetni, hogy minden rendben. A többi esetben bízzon az immunrendszerében, és hát talán szomorúan hangzik, de egy kis szerencse is kell a jó partnerválasztáshoz.

Péter 2017. 06. 09. 15:10

Üdv.

Kérdezni szeretnék

kb 10 napja orálisan kielégített egy lány.

és azóta csíp vizeléskor és érzékeny ha meg fogom fáj,és genny folyás is van akkor ez most mire utal ?

voltam orvosnál urológiára szerettem volna el menni de sajnos már nem volt rendelés és ezért a sürgősségi ügyeletre mentem ott vettek vért és vizelet mintát. találtak valami baktériumot és kaptam rá antibiotikumot név szerint ezt--

Ciprofloxacin 1a pharma 500mg. Napi 2x1 kell be szednem. de már el telt három nap kicsit enyhült a csípés vizeletkor de ugyan úgy jön a genny.

ön szerint hova forduljak most ?

milyen orvoshoz mennyek?

köszönöm előre is a választ.

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 06. 21. 21:17

Bőr-és nemibeteg gondozóba menjen, haladéktalanul. Ha esetleg nem fogadják, mert időpont kell, ne habozzon elmondani, hogy folyással járó heveny húgycsőgyulladása van, akkor nem küldhetik el. Tenyésztésnek nincs értelme már az antibiotikum után, de ha van még váladék, azt meg lehet nézni mikroszkóp alatt. Egy másik antibiotikumra lesz szüksége, és a lányt is kezelni kell.

Réka 2017. 06. 07. 08:46

Kedves Doktornő!

A volt párommal óvszer nélkül is együtt voltunk néhányszor, ezért kicsit aggódom, hogy elkaphattam valamit, habár semmilyen tünetem nincsen (egy kis folttól eltekintve a szeméremajkaimon, amivel a bőrgyógyász szerint nem kell foglalkozni, a nőgyógyász pedig Canestent javasolt rá, de nem használt.) Azóta nem volt szexuális kapcsolatom, és korábban mindig használtunk óvszert.

Gondolkodom egy STD szűrésen, saját magam megnyugtatására. Milyen vizsgálatokat javasol elvégezni? Úgy tudom, az STD klinikán (SOTE) lehetséges a szűrés térítés ellenében, de nem tudom, hogy itt minden vizsgálatot elvégeznek-e?

Köszönöm szépen a válaszát!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 06. 21. 21:19

Nyugodtan kérjen idpontot az STD centrumba, és beszélje meg az orvossal, hogy az Ön panasza, előzménye stb alapján milyen teszteket javasol.

Tamás 2017. 06. 06. 19:45

Kedves Doktor Nő!

Köszönöm előző válaszát az 5.hét végén végzett RPR/TPHA teszttel kapcsolatban, hogy pontos megbízható eredményt ad. Tehát, ha negatív volt mindkettő, akkor valószínűleg nem vagyok fertőzött?

Köszönöm válaszát

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 06. 21. 21:22

Ha negatív volt, nem fertőzött.

SZ 2017. 06. 01. 14:09

Tisztelettel!

Egy hónapjab (április vége) alkalmaztam a Gynoflor 6db hüvelykúpot!

A jelenleg (május vége) citológiám vegyes baktériumot tartalmaz és az orvosom újra kéri.

Alkalmazható ilyen gyakorisággal a kúp?

Nyugodtan alkalmazhatom így egy hónap szünettel?

A másik, hogy a leleten csak a vegyes baktérium van bejelölve, tehát ez mit jelent pontosan, félnem kell tőle? Mi a tehendő, valóban a Gynoflor a megoldás?

Köszönettel!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 06. 21. 21:29

Igen, nyugodtan használja, lehet havonta 1 kúrát csinálni. Azt jelenti, hogy valami miatt felborult a hüvely egyensúlya, nincsenek lactobacillusok, helyettük vegyesen egyéb baktériumok szaporodtak el. Ez nem veszélyes, csak kellemtlen.

Nita 2017. 05. 31. 12:33

Tisztelt Doktornő!

38 éves nő vagyok. kondylómát állapítottak meg a végbelem körül, mivel sok volt, ezért leégették,de előtte vettek anusi mintát,ami sajnos magas kockázatú hpv:18 as genotípus. Nőgyógyászati citológia eredményt a napokban várom. Ön szerint valószínű, hogy a hüvelyben is lesz hpv vírus? Vagy a kettő nem mindig függ össze.

Mivel a leszedett kondylóma helye fáj, hámosítót kaptam "solutie casteloni" -t, de a "wc"-re menés maga a pokol, ülni alig tudok,mivel kenhetném még, ami gyorsítaná a sebgyógyulást? Napi egyszer sós ülőfürdőt is veszek.

A proktológusom szerint jó lenne ha beadatnám a vakcinát. Ön melyiket javasolná? a 4 vagy a 9 komponensűt?

köszönettel és tisztelettel: Nita

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 31. 16:09

Nem feltétlen fertőzött a méhnyak is, ki fog derülni a cytológia leletből. Az 9 komponensű oltás nyilván jobban megvédi de drágább, ezt kell mérlegelni, ha anyagilag belefér, a 9 komponensűt adassa be. A proctológiai kérdésben nem tudok tanácsot adni, a kezelő orvosát kérdezze meg feltétlenül.

Tamás 2017. 05. 29. 15:49

Tisztelt Doktor Nő!

Egy lehetséges fertőződést követően az 5. héten végzett RPR teszt (negatív) és TPHA teszt (negatív) mennyire ad megbízható erdményt? Elsődleges tünet nincs.

Válaszát előre is köszönöm

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 31. 16:09

Teljes mértékben megbízható eredményt ad.

Balázs 2017. 05. 27. 21:17

Kedves Doktornő.

Olvastam itt és volt aki kérdezte hol tud ingyenes Std vizsgálatot elvegezni?

Írta hogy ingyenes nem igazán van.

-1-Fizetős vizsgálat hol lehetséges?

-2-Egy átfogó komplett vizsgálat Mit kéne tartalmaznia?

Csak hogy teljesen nyugodt lehessek!

-3-Árban nagyságrendileg Mit takar?

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 31. 16:12

Fizetős vizsgálat magán bőrgyógyászati rendelőkben van, ott ahol STD-vel is foglalkoznak. A honlapokon fent van minden, az árak is. Nem lenne etikus egyik, vagy másik helyet reklámozni. Hogy milyen teszteket végzünk, az függhet a paciens szexuális szokásaitól, anamnézisétől, úgyhogy érdemes egyénre szabni, "csomagok" ban gondolkodni nem szerencsés.

Szabina 2017. 05. 26. 12:57

 

Jó napot! 19 éves múltam és babát is várok. Sajnos pár hónapja condylomát találtak nálam a hüvely bemenetnél és a hüvelyben. Hónapok óta nem élek szexuális életet. Voltam már lézeres kezelésen is,de ugyan úgy vissza jött. Ugye meg tudok gyógyulni? Szeretnék végleg megszabadulni ezektől a szemölcsöktől,mert megkeseríti az életem. Hogyan tudnám ezt elérni? Kotonnal lehet szexuális életet élni? Köszönöm a válaszát.

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 31. 16:13

Meg gyógyul majd, az immunrendszer legyőzi a vírus. Azon kívül, hogy eltávolíttatja a szemölcsöket, nem tud tenni jelenleg aktívan ennek érdekében. Óvszerrel lehet nemi életet éni.

Géza 2017. 05. 24. 13:09

Kedves Réka!

Már többször fordultam Önhöz segitségért az utóbbi fél évben. Már számos orvosi vizsgálaton vagyunk tul a párommal. A páromnál sikerült kimutatni mirkoszkopos vizsgálattal hogy sarjadzo gombás fertözésünk van. ( a tenyésztések erre pedig negativak voltak).

Körülbelül 4 honapig kerestük a probléma forrását majd körülbelül másfél honapja kezdtük meg ennek az kezelését.

Az elsö gyogyszer amit szedtem a flucozonale tabletta volt 4dbos kiszerelésben. Emellett canesten krémet használtam. Majd a kezelés végére semmi változást nem láttam az orvosom ujabb gombaölöt irt fel, omicral 28dbos kiszerelésben, emellé batrafem krém, és nystatin szopogatni valo gyogyszer mert a számban is elszaporodott a gomba. Ez a kezelés is véget ért az orvosom szerint láthato a javulás én nem vettem észre. Felirt 8db fluconer tablettát és két doboz nystatint. A krémet viszont javasolta abbahagyni. Amiota abbahagytam ismét fájlalom magam a nemiszervemnél.

Doktornő, orvosi tapasztalatai alapján mi lehet az oka hogy férfi létemre ennyire nem akar elmulni a gombás fertözésem? A diétát is kérdeztem már azt javasolták hogy nem érdemes drasztikus diétába kezdeni mert tovább gyengitheti az immunrendszerem.

Milyen maradando károsodásom lehet az ilydn hosszan tarto gombás fertözés miatt? Egyáltalán gyogyithato ezel teljes mértékben?

Kérem segitsen tapasztalataival mert már nagyon el vagyunk keseredve a párommal.

Elöre is köszönöm a segítségét!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 24. 16:12

Őszintén szólva nem teljesen értem a helyzetet. Ha Önnek nincs gombára utaló panasza, és a gomba tenyésztés negatív, akkor miért gondoljuk, hogy Önnek gombás fertőzése van? Tünetmentesen nem valószínű. Pontosan mi nem akar elmúlni? A gombától (ha van) immun-károsodást nem lehet kapni. Inkább fordítva működik, súlyosan immunhiányos állapotban szaporodnak el a gombák a szájüregben. De ez tényleg ritka, HIV fertőzésben például.

Dániel 2017. 05. 23. 20:22

Tisztelt Doktornő,

a következő szituációval fordulok Önhöz:

a legutóbbi baktériumtenyésztésen (2017 március) kimutattak nálam microplazma hominis 10^5 és ueraplasma ueralytikum 10^5 baktériumokat (vizelet és ondó tenyésztésből).

Jeleztem az urológusnak, hogy hónapok óta tartó ízületi gyulladásom is van, ami nem múlik, 30 napos doxycycline kúrát írt fel, 200 mg/nap.

Ezen túl is vagyok, javult is az állapot. 2014-ben voltam Önöknél STD szűrésen, minden negatív lett (a fenti két dolgot is külön nézték és az is negatív volt) és azóta nem voltam más partnerrel. Ezt a két dolgot kizárólag nemi úton lehet elkapni? Mert az esetemben ez kizárható, hacsak nem a lappangó baktériumokkal egymást fertőzzük meg tünetek nélkül?

A párom 2017 februárjában volt azonos vizsgálaton, neki teljesen negatív volt mindkét baktériumtenyésztés.

Kérdésünk a következő:

- Neki is be kellene szedni 30 napig a doxyciycline-t? A tájékoztató szerint 5-21 nap a standard adagja, tehát túl soknak is tűnik az időszak. A doktor mindenféle teszt nélkül rávágta, hogy igen szedje be, a labororvossal való konzultáció viszont egyértelműen az volt, hogy amíg nincs nála kimutatva a két baktérium, addig nem szabad beszedni. Babát tervezünk, ilyenkor mi a teendő?

Köszönettel

Daniel

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 24. 17:11

A partnerének akkor kell gyógyszert szedni, ha nála kimutatható a baktérium. Az kérdés, hogy neki tenyésztés történt, vagy egy ún. PCR vizsgálat, nem mindegy, illetve hogy honnan lett a minta levéve. A húgycsőbe ezen kórokozók nemi úton jutnak. Ha mindkettőjüknél PCR vizsgálattal mindkét kórokozó negatív, akkor szerintem nincs akadálya a baba projektnek.

Beáta 2017. 05. 22. 13:41

Jó napot Doktornő!

Egy hete rákszűrésre indultam a dokinhoz, előzö nap megjött a menstruációm és viszketés is kezdtem érezni! Gondoltam nem baj, így is elmegyek a dokihoz hogy írjon fel hüvelygolyót! Másnap el is mentem, a vizsgálat során azt mondta condylomákat lát a himenális gyűrű sípján is túl! Teljesen megrémültem! Másnap elmentem egy ambulanciára ahol azt írták a papíromra hogy a hüvelybemenet környékén condylomára susp elváltozás, de a hüvely es a portio a jelenleg is tartó menses miatt nem ítélhető meg pontosan! Megvártam hogy elmúljon a menstruációm, visszamentem az ambulanciára ahol egy másik orvos vizsgált meg! Ő semmit nem talál sem a hüvelybemenetnél sem a hüvelyben belül! Folyást tapasztal amire kaptam Klion kúpot! Végzett citológiai és hüvelyvizsgálatot amire 10napot kell várnom! Teljesen elképedtem, mert 1 hétig kétségbe voltam esve! 24éves vagyok két emberrel volt intim viszonyom! Az lenne a kérdésem, hogy most mi lehet az igazság?! Lehet köze ahhoz hogy menstruáltam! A citológiai és hüvelyválladék vizsgálat kimutathatja ha Hpvvel küzdök?! Előre is köszönöm a válaszát! Szép napot!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 24. 17:51

A cytológia nem mutatja a HPV fertőzést, csak bizonyos esetekben. Azt javasolom, kérjen célzottan HPV tesztet, nem csak a méhnyakról, hanem a kérdéses területről is (hüvelybemenet), és akkor tisztázódik, mi a helyzet.

Attila 2017. 05. 22. 01:34

Kedves Doktornő!

Semmilyen tünettel nem rendelkezem. Leginkább önmagam megnyugtatására mennék el szűrővizsgálatra, mivel az elmúlt egy évben több partnerrel is létesítettem óvszer nélkül kapcsolatot. Ebben az esetben milyen betegségek szűrése javallott a HIV mellett?

Válaszát előre is köszönöm.

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 24. 17:53

Aerob baktérium tenyésztés, Chlamydia, Ureaplasma, Neisseria gonorrhoae, Mycoplasma, szifilisz, HPV.

Tamás 2017. 05. 19. 08:00

Tisztelt Doktor Nő!

A 28. napon csináltattam HIV tesztet az Interlab Kft-nél. Ök azt mondták, hogy 21 napnak kell eltelnie és a tesztük biztosan kimutatja, ha fertőzött vagyok. A teszt negatív lett. Megnyugodhatok? A leletetn a következő szerepel:

HIV Duo Quick

Biomerieux, Vidas, ELFA

NEGATIVE

Köszönöm

Üdv

Tamás

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 24. 17:53

Igen, megnyugodhat.

Nagy Istvan 2017. 05. 18. 01:15

Kedves Doktornő!

Foglaltam keddre (május 23) időpontot STD szűrésre, de bevettem 3 darab Augmentin tablettát az elmúlt 24 órában (majus 17). Az lenne a kérdésem, hogy mennyire befojásolja az eredményt? (az olvasottak alapján gonorrhea állhat fenn nálam).

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 24. 18:08

Igen, befolyásolja az eredményt. Nehéz lesz így kivizsgálni. Amennyiben a gonorrhoea tünetei fennállnak (sárgás színű húgycső folyás, vizeléskor csípő érzés, fájdalom) akkor időpont nélkül el kell, hogy lássák bármelyik bőr-és nemibeteg gondozóban.

Mónika 2017. 05. 17. 12:24

 

Jó napot kívánok! Történetem a következő: 3 évvel ezelőtt volt egy rövid idegig tartó kapcsolatom egy külföldi sráccal akivel védekezés nélkül létesítettünk szexuális kapcsolatot (5alkalom lehetett). Akkor nem volt semmilyen panaszom, habár egyszer éreztem viszkető égő érzést a nem szervemen de beszereztem egy krémet és kúpot a patikából amitől el is múlt a dolog. Gombás fertőzés lehetett, semmilyen elváltozást nem észleltem magamom. Azóta boldog párkapcsolatban élek a jelenlegi párommal akivel már 2,5 éve vagyunk együtt. Gombás fertőzésen kívül ez idő alatt nem volt semmilyen panaszunk (nálam visszatérő probléma a hisztamin intoleranciám miatt is).Idén év elején elvégeztettem egy STD tesztet, ahol vérből vizsgálták a következő dolgokat: HIV, Hepatitisz B és C, Treponema pallidum jelenléte vagyis szifilisz. Vizeletből a következőket vizsgálták: Chlamídia trachomatis, gonorhea, ureaplazma és mykoplazma. Minden eredmény negatív lett. Kérdésem az lenne hogy megnyugodhatok-e már, hogy nincsen semmilyen nemi betegségem? Rengeteget olvastam ezzel a témával kapcsolatban azért is végeztettem el ezt a tesztet, habár tüneteim nekem sem és a páromnak sem voltak 2,5 év alatt. Rendszeresen járok nőgyógyászhoz, 1 évben többször is és a gombán kívül semmilyen más problémám nem volt. A párommal védekezés nélkül vagyunk együtt ugyanis babát szeretnénk. Következő kérdésem, hogy a genitális herpesz már jelentkezett volna valamelyikünknél ha bennünk lenne a vírus? Sokat olvastam erről is és kicsit megijedtem. Vagy valamilyen más nemi betegség esetleg? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm! Egy aggódó leendő anyuka

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 17. 13:23

Ha negatívak a tesztek, és nincs semmi panasza, azt gondolom, nyugodt lehet. A herpes vírus jelenlétét meg lehet vizsgálni, vérvétellel, de jelen helyzetben gyakorlati jelentősége nincsen.

Anikó 2017. 05. 16. 20:19

 

Üdvözlöm. Olyan kérdésem lenne,hogy van a végbélnyílásnál pár szemölcsszerü csomó,és nem élek nemi életet,honnan,mitől lehetnek ott?

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 17. 13:25

Erre akkor tudnék válaszolni, ha lehetne pontosan tudni, milyen csomókról van szó, azaz meg kellene vizsgálni. Proctológusnál meg kéne nézetni őket, és így választ kaphat a kérdésére.

Kata 2017. 05. 12. 22:06

Kedves Doktornő!

Doxycyclin nevű antiobiotikumot kezdtem szedni, napi két kapszulát, immáron 5. napja. A páromnak írták fel ureaplasma kapcsán és egyidejűleg engem is kezelni kell. Azt tapasztalom, hogy alhasi fájdalmam van, valamint a hüvelybemenet ég és enyhén viszket. Ami a legaggasztóbb, hogy fehér színű túrós állagú váladék jön a hüvelyemből, nagy mennyiségben! Ez normális reakció az antibiotikumra vagy valami nagyobb baj lehet a háttérben? A nőgyógyászommal már beszéltem, a következő ciklusom után megyek is hozzá, bár más ügyben (HPV gyanú, magas prolaktin, Isoprinosine valamint Bromocriptin kúrán vagyok túl) és neki is említeni fogom, de most ettől a reakciótól megijedtem. Tudok tenni valamit? Nem elviselhetetlen, csak nagyon kellemetlen!

Köszönöm a választ!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 17. 13:27

Valószínűleg az antibiotikum mellett kialakult egy gombás fertőzés. Ha nem tud eljutni orvoshoz, patikában vásárolhat vény nélkül kapható hüvelykúpot, gomba ellen, remélhetőleg megoldja a panaszokat.

Krisztina 2017. 05. 11. 22:51

Kedves Doktorno!

A kerdesem a kovetkezo lenne: a hpv okozta szemolcsok elkaphatoak e ugy, ha csak kezzel elegitem ki a partnerem?

Nem reg ismerkedtem meg valakivel es elojatek kozben vettem eszre, hogy van par borszinu szemolcs a peniszen. Egyeb egyuttlet nem tortent, csak kezzel elegitettem ki, de aggodom, hogy esetleg igy is megfertozodhettem a virussal! :-(

(Sajnos hajlamos vagyok minden nemibajt elkapni, pedig egy kezemen meg tudom szamolni, hany partnerem volt, megis tul vagyok a nemi herpeszen es a hpv 16-al is fertozott vagyok, ami nem urult ki a szervezetembol 2 evvel az utolso szexualis egyuttletem utan sem. (Szerencses esetben a szervezet legyozi, sajnos belolem evek alatt sem tunt el))

Elore is koszonom mielobbi valaszat!

Krisztina

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 17. 13:28

A kéz bőrén a nemi szervi HPV nem valószínű, hogy elszaporodik. A tenyéri szemölcsöket is HPV okozza ugyan, de az egy másik típus.

Szandra 2017. 05. 10. 14:56

Kedves Réka!

Páromnál 2 éve HPV-s szemölcsöt találtunk, amit több kezelés (fagyasztás, égestés) után sikerült ideiglenes eltüntetni. Néhány hónap múlva visszatért a szemölcs, újabb kezelések jöttek, azóta rendben van. Engem is kezeltek vele párhuzamosan, az első megjelenéstől szamítva 1-2 hónapon belül nálam is volt szemölcs. Ez kb 2 éve, nagyjából 1,5 éve tünetmentesek vagyunk. Most babát várunk. Kérdésem igazából arra irányul, hogy a nemi szemölcsös HPV fertőz-e a hüvelybe, van-e aggódni okom, hogy a fertőzés most is fennt áll és esetleg gondot okozhat a szülésnél vagy ez a fajta csak a bőrfelületen marad és nem kerül át a hüvelybe? Javasolja-e HPV teszt elvégzését?

Válaszát előre is köszönöm!

Szandra

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 17. 13:31

Ha másfél éve tünetmentesek, valószínűleg már kiürült a vírus. Biztosat akkor tudnánk, ha végeztetne HPV tesztet. Azt tanácsolom, beszélje meg a nőgyógyászával, de ha a cytológia rendben, valószínűleg nem fog további vizsgálatot javasolni.

Adrienn 2017. 05. 06. 22:35

Tisztelt Doktornő!

35 éves vagyok. Rendszeres jártam/járok rákszűrésre. Eddig úgy tudtam, minden rendben van. Tavaly decemberben azonban nőgyógyászati műtétem volt (Salpingectomia), majd ezt követően az új orvosom az éppen időszerű rákszűrésnél már körültekintőbben járt el, HPV-tipizálást kért. Ennek eredménye a következő lett:

HPV 16: negatív

HPV 18: negatív

HR (31,33,35,39,45,51,52,56,58,59,66,68) HPV: pozitív.

Mondanom sem kell, hogy kicsit megrémültem, de a kezelőorvosom azt mondta, hogy nem kell megijedni, nincs baj, de javasolta a HPV-elleni védőoltás beadását. Több orvost is megkérdeztem, de mindenhonnan azt a megerősítést kaptam, hogy tényleg nincs baj és a mindennapi életben sincs szükségem különösebb rendszabályokra, az immunrendszeremet azonban nem árt erősíteni.

Az idei rákszűrés alkalmával elvégzett vizsgálat szintén a fenti eredményt hozta. Engem pedig továbbra is nyugtalanít ez az állapot. Leginkább az aggaszt, hogy ezzel fertőzök-e? Egyik doki sem hangsúlyozta ki, sőt meg sem említette, hogy ezzel vigyáznom kellene. Valóban így van? Mivel ezek a típusok nem azok közé tartoznak, amelyek a nemi szervi szemölcsökért felelősek, a partneremre nem jelentenek veszélyt?

A védőoltást még nem adattam be, mert ezzel kapcsolatban is eltérő véleményeket kaptam. Továbbra is javasolt lenne?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 17. 13:35

Ha a HPV teszt eredménye pozitív, akkor fertőző. A partner ugyanúgy tünetmentes vírus hordozó lehet, mint ahogyan Ön, és tovább is adhatja, ha úgy alakul. Nincs határozott ajánlás ebben az esetben az oltás beadására, de akadálya sincs. Ha már hosszabb ideje fennáll a fertőzés, én beadatnám.

Viktória 2017. 05. 03. 13:22

Kedves Doktornő!

Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy mely betegségek azok melyeket a vérből szűrnek, illetve melyek azok amelyekhez kenetvételre van szükség.

Gyermekvállalás előtt állok és javasolták komplex std vizsgálatot. Mit értenek az alatt hogy komplex? Ha elmegyek vizsgálatra akkor mely kórokozókra kérjek vizsgálatot? Ami érdekes lehet hogy visszatérő felfazasos tüneteim vannak, ez esetben van e valami speciális, amit érdemes lenne még kérnem?

Köszönöm szépen a válaszát!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 03. 14:46

Azt tanácsolom, hogy az orvossal, aki a vizsgálatokat kéri, beszélje át a panaszait, és, hogy mi miatt kéri a teszteket. Sem a mintavétel, sem a vérvétel nem állhat önmagában, minden esetben meg kell hogy előzze tanácsadás, ehhez ragaszkodjon. Több rendelőben több laborral állnak szerződésben, mindenhol a helyi viszonyok szerint tudnak vizsgálni, továbbá minden eset egyedi, lehet, hogy a panaszai miatt olyan vizsgálat is indokolt, ami nem része a szűrésnek. Gyermekvállalás előtt érdemes végeztetni Chlamydia, Ureaplasma, Mycoplasma, Neisseria gonorrhoae vizsgálatot a méhnyakról.

József 2017. 04. 29. 17:06

Tisztelt Doktornő!

Homoszexuális férfi vagyok, január végén a torkomból vett mintából kimutatták az ureaplasmat, de erről csak április elején értesültem, amikor visszamentem az orvoshoz, de az időszak alatt hol jobban hol kevésbé éreztem a prosztatámat és néha a hugycsövemben kisebb égő érzést, diszkomfort érzetet.

Április elején aztán szexuális kapcsolatot létesítettem (orálisan védekezés nélkül), ami után pár nappal elmentem orvoshoz ahol kiuatták mikroszkóp alatt a ghonorreát, és kaptam injekciós kezelést is (partneremtől kaptam el mint később kiderült a rajta elvégzett torokból vett mintából), valamint az anusomból és torkomból vett mintát, amikről később a laboratóriumi vizsgálat szerint negatív lett minden. A hugycsőfolyás lelassult, áttetsző lett, és sokkal kevesebb de még mindig volt, és az égő érzés is mérséklődött. 3 nappal később az orvos mikroszkóp alatt megvizsgálta a folyadékot de arra a ghonorrea negatív lett. Majd felírt doxycyclint, amit végig is szedtem, de nem váltam tünetmentessé (alkoholt fogyasztottam egyik nap), de végig szexuális érintkezés nem történt, egyszer-egyszer a makkom bevörösödött, illetve összetapadtak a nyílások, kiszáradtak, de ezek se mindig. Majd visszamentem az orvoshoz, a kúra után, panaszommal, hogy nem váltam tünetmentessé, de nem talált folyást a hugycsövemből (előtte nem sokkal voltam WC-n lehet, hogy emiatt), mindenesetre felírt Sumamedet,amit 3 napig 2x1 tablettát szedtem, de semmi változás nem állt be az állapotomban. A hugycsövemből egyszer sem küldött laborítóriumba mintát. Viszketést is tapasztaltam, de ez másik tusfürdő használatával elmúltak, szifilisz,HIV értékek mind végig negítvak.

A kérdésem az lenne, hogy érdemes-e még valamilyen szűrővizsgálatot elvégeztetnem, hogy kiderüljön mi bajom van? Ha igen pontosan miket, illetve milyen gyógyszer lenne hatásos a kezelésre?

Köszönöm válaszát!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 01. 15:53

Ennyi antibiotikum után már nem érdemes teszteket végezni. Inkább egy urológiai szakvizsgálat kéne, hogy nem alakult-e ki prostata gyulladás, mert akkor az antibiotikumot minimum 3 hétig kell szedni.

Nagy 2017. 04. 29. 01:16

 

Üdvözlöm!Egy problémám van hogy kialakult nálam is a HPV vírus által okozott kondilóma szemölcs kb 1 éve!Elmentem bőrgyógyászhoz és irt fel gyógyszert illetve ecsetelőt amitől el is tűntek a szemérem tájékomról a szemölcsök.De aztán kialakult megint rá két hónapra.Elkezdem a kezelést újra leecsetelem eltűnnek aztán megint előjönnek!Szexuális életet jelenleg nem élek,nem vagyok párkapcsolatban sem!A kérdésem az lenne hogy szüntethető ez meg végleg hogy eltünjenek örökre ezek a szemölcsök?Válaszát előre is köszönöm!Üdv Laci

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 05. 03. 14:53

A vírust az immunrendszere fogja eltüntetni, ez típustól függően átlag 6 hónap-1 év. Addig sajnos jöhetnek újabb szemölcsök. Az a lényeg most, hogy amíg kicsik, addig legyenek kezelve, aztán a többi az immunrendszerén múlik.

Ákos 2017. 04. 27. 12:19

Tisztelt Doktornő!

Az utóbbi egy-két év alatt intim részen (a fanszőrzet alatt) két anyajegy-szerű kinövésem is megjelent. Az egyik ezek közül teljesen lapos, a másik viszont nem. Jártam bőrgyógyásznál, hogy vajon nem HPV szemölcs-e, és ő azt mondta, hogy "kétséges", mert a HPV okozta szemölcs ennél rücskösebb szokott lenni, és mert egyébként is sok anyajegy van rajtam; de azért csak figyeljük, hogy nem növekszik-e. Kb fél éve voltam viszont STD szűrésen, ahol HPV jelenlétét is vizsgálták húgycsőből, és ott minden negatív lett. Azóta nem fertőződhettem. Ennek ellenére lehetséges, hogy az említett kinövés HPV-szemölcs, vagy akkor kimutatta volna a teszt a szervezetemben jelen lévő vírust? Érdemes lenne más orvosnak is megmutatnom ezt a "kinövést"? Nem szeretnék egy esetleges fertőző szemölccsel vírust tovább adni senkinek.

Válaszát előre is köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 27. 16:01

Igen, azt hiszem érdemes tovább mennie, a szeméremdombon lévő szemölcsök nagyon hasonlíthatnak anyajegyekhez. Ebben az esetben a HPV vizsgálatot a növedék felszínéről érdemes elvégezni, az segíthet.

Erika 2017. 04. 26. 07:01

Jó napot Doktornő!

Tegnap kaptam meg az Std vizsgálat eredményét, ami gardnerella pozitívitást mutatott! Jövő heten kezdeném a stimuláciot (lombik)! Emiatt csúszhat a kezdés időpontja? Pénteken készülök az orvosomhoz, csak addig szeretnék informálódni!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 26. 13:28

Valószínűleg nem fog csúszni, de ezt mindenképpen a nőgyógyásza dönti el.

Judit 2017. 04. 25. 15:46

Tisztelt Doktornő!

Március elején ureaplasma fertőzést állapítottak meg nálam(<10000 kórokozó/minta),amire doxycyclin kúrát kellett szednem,ettől el is múlt a folyásom,ám a hüvelygyulladás megmaradt,ezért gynoflor probiotikumot kezdtem szedni(6 napig),illetve teafaolajat használtam(3 hétig napi 2x),gyulladáscsökkentés céljából.Már majdnem teljesen jól voltam,azonban szombaton nagyon erős felfázásos tüneteim lettek,és visszatért az erős gyulladás,viszketés,valamint a fehér darabos folyás is.Az lenne a kérdésem,hogy ez még az ureaplasma fertőzés lehet(mivel a gyulladásom nem múlt el),vagy ezeket a tüneteket már egy másik kórokozó miatt érzem?

Válaszát előre is köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 26. 13:29

Vizsgálat nélkül biztosat nem tudok mondani, de valószínűleg az antibiotikum után elszaporodó gomba okozza a panaszait.

Melinda 2017. 04. 22. 14:35

 

Tisztelt Doktornő. Lassan 3 éve tart a problémám és járok orvoshoz is. Alhasi fájdalommal mentem nőgyógyászhoz fájdalmak és sárgás folyás és foltos hajhullás miatt. Sok gyógyszert felírt be is szedtem. 2 hónapja laparoszkópiás műtétet végzett hashártya összenövések voltak.Április elején a bőrgyógyász végzett teszteket és abban e coli baktériumot találtak,de szifilisz tesztet nem végzett. A tüneteim nem javultak . Milyen nemi betegség okozhatja?És állandóan hüvely heveny gyulladást diagnosztizálnak.Válaszát köszönöm

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 27. 16:06

Szifilisz tesztet kérhet a háziorvos is. Miért gondolja, hogy nemi betegség okozza a panaszait? Egyszer érdemes elvégezni egy STD teszt sort, gondolom a 3 év alatt ez megtörtént, ha minden negatív, nem érdemes tovább ismételni. A hasi fájdalmat maga az összenövés is magyarázhatja.

Zoltán 2017. 04. 20. 14:51

 

Hol tudok ingyenes teljes körű STD szűrést csináltatni Budapesten?

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 26. 13:31

Sehol, sajnálatos módon a társadalombiztosítás nem finanszírozza ezeket a vizsgálatokat. Erről nem az adott intézmény, vagy az orvos tehet, ami tudnak, a laborokkal történt megegyezés alapján elvégeznek ingyen, de mindent nem.

adrienn 2017. 04. 19. 18:32

 

Kedves doktornő.3eve kiderult hogy szifiliszes fertőzésem volt ez terhesség alatt derult ki. Szerencsere nemvoltam fertőző stádiumban gyógyszert kaptam es semmi problema nem lett a gyermekemmel. Most ismet babat várok antsz eredmenyem a kovetekezo lett Anti treponema pallidium partikula agglutinacio pozitiv, rpr portnoy lemezreakcio szemikvantitativ negativ. A héten megyek a gondozoba de erdekelne az on véleménye megint gyógyszeres kezelés kellesz es mit jelent ? Elore is koszonom

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 26. 13:34

Akkor tudnék nyilatkozni, ha látnám az összes leletét. A gyógyszeres kezelés remélem injekciót jelent. Az eredmények értékelése ebben az esetben nagy rutint kíván, nem egyszerű feladat, fontos, hogy rendszeresen járjon kontrollra, akár többször is a várandósság alatt.

Zoltán 2017. 04. 19. 13:39

Tisztelt Doktornő!

Kb 2 és fél hónapja volt egy nemi aktusom ahol az elején (pár perc) nem védekeztünk. Nagyjából két-három hete vagyis az aktus után két hónappal enyhén égő- viszkető vizelés és sűrű fehér folyás jelentkezett, ami pár csepp volt. Ezek a tünetek pár napon belül teljesen megszűntek. Elmentem egy állami rendelőbe, ahol a főorvosnő azt mondta hogy nem lehetséges hogy a tünetek 2 hónappal az aktus után jelentkezzenek. Ilyenkor már el is múltak a tünetek, végeztek egy általános vizelet vizsgálatot, ami nem mutatott ki semmit. Viszont a vizsgálat során csak nitrit, ph, fehérje, glükóz stb vizsgálat történt std szűrés nem (ha jól értelmezem az eredményt), szóval mondták hogy minden rendben van, nincs semmi baj.

A kérdésem az lenne, hogy tényleg nem valószínű hogy 2 hónappal utána jelentkezzenek tünetek? Lehetséges hogy csak valami ártalmatlan felfázás volt? Érdemes lenne elmennem egy magán rendelőbe is kivizsgáltatni magamat?

Válaszát köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 26. 13:37

2 hónappal az aktus után jelentkezhetnek tünetek, ez nem zárja ki, hogy nemi úton terjedő fertőzést kapott. Viszont a labor vizsgálatok elvégzése már sajnos tényleg elkésett kissé, optimálisan a váladékból lehet kimutatni a kórokozókat. Ettől függetlenül érdemes lenne elvégezni egy STD szűrést, még ha kicsi is az esély kórokozó megtalálására.

Patrik 2017. 04. 17. 12:43

 

Jó napot kívánok! Az lenne a kérdésem hogy múlt héten volt egy ismeretlen nővel szexuális kapcsolatom. Orális szex is volt. Négy nappal később kissé fájni kezdett a torkom, piros lett. Nem tudom hogy ez csak megfázás vagy epkaphattam valamit? Más problémám nincs. Nemi szervemnél nincs semmi változás. Mennyire kellene aggódnom emiatt? Köszönöm válaszát

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 26. 14:18

Ha a nemi szerven nincs tünete, vizelési panasz nem jelentkezett, akkor a torokfájás miatt önmagában nem kell orvoshoz fordulnia.

Klára 2017. 04. 15. 21:17

Kedves Réka!

Január óta élek egy párkapcsolatban és hát olyan természetesen alakultak a dolgok, hogy a védekezés elmaradt. Pár hete vettem észre, hogy partnerem nemi szervén van egy pattanásféle, amiről először azt gondoltuk, hogy csak egy szőrtüszőgyulladás, de tüzetesebb vizsgálat után azt is észrevettem, hogy a "szeméremtestén" is vannak szemölcsszerű elváltozások. Pár napja voltunk bőrgyógyásznál, ahol a doktornő HPV nemi szervi szemölcsöt diagnosztizált. Adott rá ecsetelőt, és elintézte annyival, hogy pár hétig ne éljünk nemi életet.

Utána olvasva ennél sokkal komolyabbnak látom a problémát. Úgy tűnik, nem olyan egyszerű a kezelés, ráadásul a vírus nem is pusztul el, max. a szemölcsöket lehet eltávolítani többféle módszerrel. Ezek közül csak egy az ecsetelés, ami ráadásul sok ideig is tart.

Szóval rágódunk a problémán és nem tudjuk mennyire komoly a baj, és azt sem hogyan lehetne mielőbb orvosolni.

Ha eddig még nem fertőződtem meg, és együtt maradunk, akkor hogyan tovább?

Nem tudom, hogy ezek után élhetünk-e nem életet, hisz az óvszer úgysem véd a szeméremtájékon lévő szemölcsök ellen. Azt sem tudom, hogy én megfertőződtem-e. Ezt ki lehet mutatni?

És ilyen esetben mi a jövő?

Már soha többé senkivel nem élhetünk nyugodtan, védekezés nélkül nemi életet?

Ön szerint mit tegyünk?

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 27. 16:13

Teljesen érthető, hogy rengeteg kérdésük van, először is megnyugtatnám, a vírus fertőzés el fog múlni. Azt javasolom, hogy együtt keressenek fel egy HPV centrumot, ahol válaszokat kapnak a kérdéseikre, továbbá meg lehet vizsgálni pontosan melyik típusú vírus okozza a szemölcsöt, illetve megnézni, hogy Ön elkapta-e. Ilyen esetben a lényeg, hogy lehetőleg a méhnyak ne fertőződjön, ezért érdemes óvszert használni. Valóban elkaphatja, ez ellen nem sok mindent tehet, de nem törvényszerű, hogy megfertőződik.

Melinda 2017. 04. 14. 23:43

Kedves doktornő!

Nőgyógyászati magánrendelésen, hüvelyi UH során egy 4 centis petefészekcisztát állapított meg a nőgyógyász. Kértem, hogy vegyen kenetmintát is, mivel bő, kellemetlen szagú hüvelyfolyásom volt (más tünetem nem volt). A citológiai vizsgálat során kiderült, hogy Trichomonasom van. Párom nincs, szexuális partneremmel csak havonta 1-2-szer vagyunk együtt, sem neki, sem nekem nincs más partnerem. A kérdésem a következő: elképzelhető, hogy már 2,5-3 éve fertőzött vagyok a volt páromtól? Tüneteim, a hüvelyi folyáson kívül, nincsenek. Múlt nyáron voltam a nődokinál, akkor petefészekgyulladást állapított meg, felírt rá kúpot. Már akkor is megemlítettem neki a hüvelyfolyást, mint panaszt, mégsem vett kenetmintát.

Még egy kérdést szeretnék feltenni, ami picit elüt a témától, de talán tud segíteni a doktornő. Pajzsmirigy alulműködésem van, Euthyroxot szedek rá. A nődoki a petefészekcisztára didrogesteron hormont írt fel, 10 napos kúrát. El is kezdtem beszedni, de hamarosan, már a második naptól kezdve nagyon rosszul kezdtem érezni magam (visszajöttek a pajzsmirigy alulműködés tünetei: fejfájás, szédülés, izomgyengeség, végtagzsibbadás, alvászavar, koncentrációs képesség hanyatlása, erős hangulatváltások (leginkább sírásrohamok), fáradtságérzet, stb). Mivel kíváncsi voltam, hogy a TSH szint emelkedése okozza-e a panaszokat, elvégeztettem a tesztet. 6,78-as érték jött ki, 2 hónappal ezelőtt 2, 09 volt, a gyógyszernek hála akkor sikerült normális tartományba terelni. Amikor először végeztettem el a tesztet, hogy meg tudják állapítani alulműködésem van-e, akkor 5,40-es érték jött ki, ahhoz képest a mostani még sokkal rosszabb. Megkérdeztem a nőgyógyászt, hogy a didrogesteron hormon szedése kavart-e be, először halandzsázott, nem is akart válaszolni, majd rábólintott és legyintve hozzátette, el fog múlni, amint befejezem a didrogesteron kúrát. Önnek mi a véleménye? Elmúlik és zavartalanul visszaáll a TSH szintem a normális tartományba, vagy ez hónapokba telhet? Nem is értem, az orvosok miért nem konzultálnak egymással.

Nagyon szépen köszönöm a válaszát! És elnézést az off kérdésért.

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 27. 16:19

Az off kérdésre érdemben nem tudok válaszolni, de az biztos, hogy szüksége lenne egy endokrinológusra, aki kézben tartja a kezelését. A nőgyógyászati eredmény szintén felvet kérdéseket, a petefészekgyulladást nem kezelik kúppal. A Trichomonasra felírt gyógyszert szedje be nyugodtan, ha nem múlnak el a panaszai, ismét kenetet kellene venni. A folyás egyébként szintén összefügghet a pajzsmirigy hormon eltéréssel.

Gergő 2017. 04. 14. 12:44

 

Üdvözlöm Doktornő. Egyszer már írtam hogy 5 éve vannak kb condylomáim. nem tudtam hogy mi az igy évekig tudomást sem vettem roluk ugyan ugy éltem a nemi életemet mintha ott sem lennének. Barátnőmön soha semmilyen tünet nem jelentkezett. Egyszer az interneten olvasva tudatosult bennem hogy mi is. Megijedtem hogy rákos is lehetek ezektől. Olvastam hogy az immunrendszer tünteti el magát a vírust. Doktornő nálam még van arra esély hogy orvos eltünteti a szemölcsöket és a vírus is eltűnik belőlem? vagy a hosszu idő miatt ez már esélytelen és igy kell leélnem az egész életemet? nagyon félek ettől teljesen kétségbe vagyok esve. A szemölcsök az évek alatt nem szaporodtak el durván kb 8-10 db volt azok is elég apró méretűek. 6 hete kezelem condylline oldattal de mindig visszajönnek. A bőrgyógyász Májusban akarja lézerrel eltávolitani. Amiota megtudtam 2 honapja nem élek sexuális életet amit a partnerem nem tudom meddig fog tűrni. Óvszerrel lehet együtt lenni? csak a hímvesszőm tövénél van 1-2 db szemölcs a többi egyenlőre még nem jött vissza. Van még esélyem a normális életre? :(

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 27. 16:22

Igen, ahogy Ön is írta, a vírus el fog tűnni. A szemölcsöket el kell távolítani, utána az immunrendszere ki fogja irtani a szervezetből. Óvszerrel lehet nemi életet élni, beszélje meg a partnerével, hogy a fertőzés esélye fennáll, de óvszer mellett a méhnyak nem fog fertőződni.

Zoltán 2017. 04. 11. 19:10

 

Kedves doktornő!Szeretném megkérdezni hogy a hpg szemölcsre felirt ecsetelő mellé milyen imunnerősítő lenne jó hogy nagyobb eséllyel ne újjuljon vissza.jelenleg. bioflavonoidos C - vitamint kezdtem el szedni.2 hete használom az ecsetelőt jelenleg nem látok szemölcsöt.Meddig kell még alkalmazni?

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 27. 16:24

Ha nem lát szemölcsöt, az ecsetelőt nem kell alkalmazni. Az immundendszer erősítésére kimondottan gyógyszer nem létezik. Bizonyítottan segít a dohányzás mellőzése, a stressz kerülése, és a D vitamin.

Anna 2017. 04. 08. 22:48

Kedves Doktornő!

Hosszú ideje bő folyásom van (fehéres, sárgás vagy áttetsző, az állaga sűrű, néha vízsszerű), de nem viszket, semmilyen más tünetem nincs. Többször voltam vele nőgyógyásznál, ahol hüvelygombát állapítanak meg, de sosem vesznek kenetet... Különböző vény nélküli kúpokat és fluconazole tablettát szoktak felírni. Egyik sem használt, pedig a kezelés alatt a párom is használ canesten krémet. Lehet inkább valamilyen STD a háttérben? Szeretnék elmenni az illetékes bőr- és nemibeteggondozóba, ott milyen vizsgálatokat kérjek? Kenetvétellel történik? Ezek térítésmentesek?

Válaszát előre is köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 11. 12:41

Elképzelhetp, hogy a folyása tekjesen fiziológiás, azaz nincs a hátterében betegség, de természetesen azt akkor lehet biztosra mondani, ha megvizsgálják a kenetet, elvégeznek néhány szűrő tesztet, például Clamídia vizsgálatot. Ez utóbbit a TB nem finanszírozza, az ára rendelőnként változó, érdeklődje meg a területileg illetékes gondozóban.

Marika 2017. 04. 05. 11:09

Tisztelt Doktornő!

A következő lenne a kérdésem. Kb egy hónapja vettem észre, hogy nemi szervi szemölcsöm van..

Azt olvastam nemi úton terjed csak, hogy én már 20 éve házas vagyok, férjemmel pedig egész nap együtt vagyunk mert beteg gyermekünk ápoljuk. Megcsalás kizárva. Nem régen viszont fürödtem együtt egy barátnőmmel (persze nem kell rosszra gondolni csak fürdés volt és beszélgettünk) aki mondta, hogy karfiol szerű valami van ott neki. Tőle halottam először ezt. Miután nekem is lett néztem csak utána. Kérdésem elkaphattam -e tőle? És mivel kezeljem.

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 05. 12:47

A HPV fertőzött hámsejtekkel terjed. Vízzel nem, de például törölközővel igen. Kizárni nem lehet, hogy akkor kaphatta el. Mindenképpen orvoshoz kell vele fordulni, mert az otthon használható ecsetelő is recept köteles.

Mariann 2017. 04. 04. 12:55

Tisztelt Doktornő!

HPV - t diagnosztizáltak nálam, magas kockázatú vírustörzset is, valamint NA megjelölést is kaptam a leleten.

Az lenne a kérdésem, a hpv okozhat -e a páromon bőkiütést?!

Vizsgálják , hogy az arcán több hónapja megjelenő, és nem szűnő kiütések hátterében mi állhat, de nekem eszembe jutott, hogy a férfiak esetében okozhat -e ilyen tünetet a HPV betegség!? Vagy csupán a bőrelváltozások szemölcsökben jelenkezhetnek, az is inkább a nemi szervek környékén?

Köszönöm előre is válaszát.

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 04. 05. 12:49

A nemi szervi HPV nem okoz az arcon kiütést, más irányban kell a férjét tovább vizsgálni.

Polett 2017. 03. 28. 22:39

 

Tisztelt Doktornő! 27 éves vagyok, és volt több alkalmi kapcsolatom is, illetve olyan kapcsolataim, akikről tudom, hogy nagyon sok partnerük volt előttem. Nincsenek tüneteim, de szeretném megnyugtatni magam. Hiv szűrésre mindenképpen el szeretnék menni, kérdésem, hogy ezen kívül milyen szűréseket érdemes még kérnem, milyen stdkre lehetségesek még tünet nélkül? És hová kell bejelentkeznem (vidéki nagyváros), az ÁNTSZ-hez, vagy a Bőr- es nemibeteg gondozóba? Azt hallottam, sok helyen elhajtanak, hogy miért akarom kivizsgáltatni magam ha semmi bajom...

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 03. 29. 14:34

Az állami rendeléseken laboratóriumi vizsgálatok végzésére korlátozottan van lehetőség, az OEP nem finanszírozza ugyanis. Ettől függetlenül a legtöbb helyen van lehetőség szűrésre, ha a beteg a labor árát kifizeti. Telefonon érdeklődje meg a területileg illetékes gondozóban. Mindenképpen érdemes megnézetni a Chlamydia trachomatis, Ureaplasma, Neisseria gonorrhoea nevű kórokozókat és a HPV-t.

Róbert 2017. 03. 26. 21:03

Kedves Doktornő!

Kb. 1 hónapja szexuális együttlét után a húgycsövemből átlátszó folyást, váladékozást tapasztaltam, az interneten utána olvasva, vélhetően gonorrhea vagy chlamydia okozza a tünetet (vizeléskor égő fájdalmat nem érzek). Elmentem a héten egy magánrendelőbe, ahol kenetet vettek a váladékból, eredmény még nincs egyelőre, de az orvos felírt Azi Sandoz 500 mg antibiotikumot, amit még aznap kiváltottam és beszedtem az orvos utasítása szerint. Azóta eltelt 4 nap, de még mindig tapasztalható a folyás. Ön szerint mennyi időn belül kell hatnia az antibiotikumnak? Illetve ha még nem tudni pontosan, hogy milyen betegségem van, akkor hogy írhatta fel az Azi Sandozt? Lehet, hogy mást kellett volna, pl Sumamed 500-at. Ön mit gondol erről?

Köszönöm,

Róbert

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 03. 29. 14:36

Ha 4 nap után nem tünetmentesedett, menjen vissza, további antibiotikumra van szükség. Ilyenkor elkezdjük a kezelést, amikor megvannak a leletek, és szükséges, módosítjuk.

xx 2017. 03. 25. 09:30

 

Üdvözlöm! Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy a péniszemen a makkon és a fitymafék környékén foltok jelentek meg, mint egy zsírmirígyhez vagy pigmentfolhoz tudnám hasonlítani... Nagyon lassan de terjed és semmilyen krémkészítmény nincs rá hatással. Nem viszket, nem érzékeny, de zavaró mert ott érezhetően keményebb a bőr. Mi lehet ez ? Válaszát előre is köszönöm!!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 03. 29. 14:37

Ebben az esetben mindenképpen vizsgálatra van szükség. Valószínűleg ártalmatlan dologról van szó, de látni kell ahhoz, hogy biztosat tudjak mondani.

Krisztina 2017. 03. 22. 14:02

Üdvözlöm

Nagyon félek a nemi betegségektől. Fél éve új párkapcsoltban élek és azóta visszatérő felfázásos tüneteim vannak alhasi fájdalommal.

A kérdésem a következő lenne..csütörtökre kaptam időpontot std szűrésre viszont hétfőn feltettem egy "Macmiror" hüvelykúpot . Ez mennyiben módosíthatja az eredményt? Érdemes lenne várnom a szűrővizsgálattal?

Nagyon várom a válaszát! Köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 03. 29. 14:39

Befolyásolhatja az eredményt, érdemes várni a vizsgálattal, 1 hetet legalább.

Melinda 2017. 03. 21. 11:59

Tisztelt Doktornő!

41 éves nő vagyok, sajnos lassan 10 éve nem sikerül teherbe esnem, Már több mesterséges próbálkozáson vagyunk túl, sajnos, eddig sikertelenül. A kivizsgálások során 3-4 évvel ezelőtt derült fény hüvelykenetből arra, hogy Ureaplasma fertőzésem van. Férjemmel együtt mindketten antibiotikumos kezelésben vettünk részt (Sumamed, Dxycyclin), a kontroll vizsgálat már negatív lett pár hét múlva. Sajnos pár hónap múlva mikor újra elvégeztettem a vizsgálatot, az eredmény újra pozitív lett, újabb antibiotikumos kezelés következett, ugyanaz. A kezelés után elmúlt a fertőzés. És ez azóta így megy, nem tudom, miért fertőződünk vissza. Férjem néha panaszkodik arra, hogy csíp a vizelete.. Lehetséges, hogy ő kronikusan fertőzött és én újra és újra elkapom tőle? Mi ilyenkor a teendő? A férjemet soha nem vizsgálták ez ügyben, csak engem. Érdemes lenne urológushoz fordulnunk? Kérem, segítsen, szeretném biztosan tudni, hogy a következő beültetéskor már nem vagyunk fertőzöttek. Válaszát előre is hálásan, szívből köszönöm! Csillag

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 03. 29. 14:43

Először is nem hiszem, hogy az Ureaplasma az oka a sikertelenségnek, de természetesen a fertőzést kezelni kell bizonyos esetekben. A párját is meg kellene vizsgálni, hogy mi okozza a panaszait. Ha az Ureaplasma a méhnyakon kimutatható, a beültetés előtt érdemes kezelni, ha a hüvelyváladékban, akkor nem feltétlen. Nehéz így látatlanul, sok mindentől függ, hogy kell-e újabb antibiotikum, a nőgyógyász látja Önt, neki kell megítélni mi a teendő.

Katalin 2017. 03. 21. 11:44

Kedves Réka!

12 hetes kismama vagyok, 2 napja derült ki, hogy szifilisz fertőzésem van! Holnap megyek gondozóba, hogyha időben gyógyítani tudják, akkor lehet valami baja a magzatnak?

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 03. 29. 14:45

A szifilisz maradéktalanul gyógyítható, hogy eddig történt-e károsodás, arra a nőgyógyász fog tudni válaszolni, UH és egyéb vizsgálatok alapján.

Patricia 2017. 03. 20. 20:33

Kedves Doktornő!

A napokban kinéztem magamnak egy fürdőruhát az interneten, amit valaki használtan árul.

Nagyon szeretném megvenni, ám félek, hogy ez nem túl higiénikus. Mivel egyáltalán nem ismerem az illető hölgyet, aki árulja, nem tudhatom, hogy van-e bármilyen betegsége.

A kérdésem; hogy van bármitől tartanom? Van bármiféle gomba/kórokozó/betegség, amit egy sima 30-40 fokos mosás a mosógépben nem pusztít el és így átterjedhet rám ?

A szóban forgó fürdőruha alsót (tangát) nyílván én is a meztelen testemen szeretném hordani, ahogy az előző tulajdonosa is hordta...

Ha a kérdésem túlságosan gyermeteg, kérem ne haragudjon, hogy ezzel tartottam fel, de gondoltam jobb biztosra menni.

Válaszát pedig előre is köszönöm !

Patrícia

 
Dr. Szandányi Réka 2017. 03. 29. 14:50

Szerintem a kérdése jó. Nincs olyan kórokozó, ami nemi betegséget okoz, és a mosószeres mosást túléli. Nyugodtan vegye meg, mossa ki és hordja egészséggel.

<12...29...3536>